Felfedezés amely éltető és pozitív hatást tulajdonít a PI®-víznek

Az 1986-ban tett felfedezés éltető és pozitív hatást tulajdonít a PI®-víznek

Szerző: Dr. Stefan Lanka

Jelentés a Wissenschaftsplus magazin 2016/6-os számából

Az 1964-ben, Japánban felfedezett és megalkotott, majd Németországban továbbfejlesztett π-víz (Pí-víz) tulajdonságai révén korábban ismeretlen módon optimalizálta a biológiai és technikai folyamatokat, amely folyamatok háttere mára megismerhetővé vált.

A Pí®-víz egy olyan erőteljes energiataralmú víz, amely az életünkre jelentősebb hatást gyakorol a normál vízhez képest. Ez a különleges víz a szokványos víz összetevői mellett egy különleges szubsztanciát is tartalmaz, amely élő szöveteinkben és sejtjeinkben is megtalálható. Az anyag felfedezője 1986-ban „az élet ősszubsztanciája” nevet adta neki.

E szubsztanciát az évek folyamán számos névvel illették, így nevezték éternek is, amelyből minden ered, Chi-nek vagy Qi-nek, 1839 után protoplazmának, 1952 óta strukturált vagy köztesfázisú-víznek, 1962 és 1973 között polivíznek, a közelmúltban pedig a negyedik fázisú víz elnevezést kapta.

Egészen más tulajdonsággal bír, mint a folyékony, közismert víz, így nem is tekinthetjük víznek, vagy a víz egy formájának. Ez a szubsztancia nem más, mint minden elem alapja, a biológiai élet építőeleme.

A technológiai Pí®-víz előállítása katalitikus felületképződéssel, folyékony vízből történik. A folyamatban fontos szerepet játszik egy oszcilláló komplex és meghatározott vasvegyületek is.

Ha a szervezetünkben, szöveteinkben és sejtjeinben az ősszubsztancia mennyisége csökkenni kezd, és helyét a szokványos víz tölti be, „belső fulladás” folyamata indul meg, amely a teljesítőképesség csökkenését és az öregedés folyamatának felgyorsulását eredményezi.

A szokványos víz mennyiségének növekedése együtt jár a sejtekben és szövetekben az ősszubsztancia csökkenésével, amely egyike azon kiváltó okoknak, melyek különböző, akár halálos betegségek kialakulásához vezetnek.

Ha Pí®-vizet fogyasztunk, főzéshez – fürdéshez és mosáshoz is felhasználjuk -, javíthatjuk a gyógyulási folyamatokat, optimalizálhatjuk a teljesítőképességünket, és megakadályozhatjuk az idő előtti öregedés folyamatát. Mivel az ősszubsztancia egyben aktív információs szubsztanciaként is szolgál az életről, egyértelmű, hogy a tiszta víz mellett tudatunk is döntő befolyást gyakorol egészségünk, időskori vitalitásunk vitalitásunk megőrzésében, és életörömünk tekintetében.

Történeti áttekintés

1964-ben Japánban azt a felfedezést tették, hogy a vizsgált növényeknél az energiadús víz rendelkezésre állása vagy hiánya befolyásolja a tényt, hogy a növények rügyei virágokat vagy leveleket hoznak-e. Ezt az energetizált növényi vizet Pí-víznek (π-víz) nevezték el. Az ezt követő kutatások nyomán felismerték, hogy a víznek ezen formája a növényeken kívül is létrejöhet, ha a megszokott víz bizonyos vasvegyületekkel érintkezésbe lép. Megállapítást nyert ugyanis, hogy a szóban forgó vasvegyületek két különböző töltéssel rendelkező vas atomból állnak, melyek együttesen rezgő, oszcilláló rendszert alkotnak.

E felismerésnek köszönhetően vízfeldolgozó rendszerek kidolgozásához fogtak, hogy segítségével érezhetően és mérési eredményekkel bizonyíthatóan magas minőségű vizet állíthassanak elő.

A biológia, orvostudomány, iskolai tudományok, mezőgazdaság és ipar területein elvégzett és dokumentált többezer kísérlet eredménye több mint elképesztő. Az eredmények a tudomány jelenlegi állása szerint azonban nem minden esetben szolgál magyarázattal egyes jelenségeket illetően. A Pí®-vízhez kapcsolódó számos kutatás és kísérlet bizonyította, hogy a Pí®-víz a növekedés fokozódását, az öregedési folyamat lassulását eredményezi; emellett méregtelenítő hatással rendelkezik, erősíti az ember és minden élőlény egészségi állapotát. Többek között a technikai folyamatok hatékonyabb lefolyását eredményezi, üzemanyagok tekintetében pedig kevesebb károsanyaggal járó felhasználási módot biztosíthat.

Többszörösen megismételt tesztek igazolják, hogy 1, másfél napig légmentesen zárt tartályban a halak 5 hónapnál is tovább élnek, ha a szokványos víz helyett csapvízből előállított Pí ®-vizet töltöttek a tartályba.

Japán kutatóknak nem sikerült tudományos magyarázatot találni arra a jelenségre, hogy mi állhat a Pí®-víz magas energiatartalma és más szenzációs tulajdonságainak hátterében. Emiatt nem meghatározható, hipotetikus, „kozmikus” energiának titulálták a sokoldalúan hasznosítható Pí®-víz kapcsán kimutatott energianyereséget.

A nyelvi akadályok mellett feltételezhetően ez a nem egészen meggyőző elméleti megközelítés szolgált alapjául annak, hogy ez a zseniális kutatási eredmény akkoriban nem került be a globális tudományos élet által elismert és komolyan vett eredményei közé. A tudományos élet csupán az 1986-os évben tisztázta a Pí®-vízzel kapcsolatos ismereteket, így ekkor jelentek meg az első elméletek, melyek leírták a Pí®-víz tulajdonságait és előállítását – más kutatási eredményeket is alapul véve.

Prof. Yoshiaki Goto és Dr. Shoji Yamashita

 

A nagoyai egyetem kutatói, Prof. Yoshiaki Goto és Dr. Shoji Yamashita úgy vélték, hogy a folyamathoz hormon hozzáadása szükséges, emiatt pedig leállították a háttérkutatásokat.

Ennek oka abban rejlik, hogy korábban nem sikerült a megfigyeléseken alapuló virághozó tulajdonságra tudományos magyarázatot találni. A „florigen”-nek keresztelt virágképző faktort pedig nem sikerült felfedezni. 1964-ből ered az a felismerés, amely szerint egy rügy virághozóvá válik, ha a rügy helyén energiában különösen gazdag víz termelődik. Ez a különleges víz más vízfajtákhoz képest magasabb elektromos töltéssel és más különleges tulajdonságokkal bír. Ha a rügyben nincs jelen, a rügyek leveleket hoznak virágok helyett.

E különleges vízfajtához kapcsolódó kutatások során megállapították, hogy a szokványos vízhez képest egészen más biológiai és fizikai tulajdonságokkal bíró vízről van szó. Dr. Yamashita az „Élő vízhez nagyon hasonlatos”-ként jellemezte e típust, amely 1985-ben kapta a π-víz elnevezést. A következő, átfogó jellegű kutatások eredményei kimutatták, hogy a Pí®-víz nem csupán a vérképződést segíti, de egyben a növények, állatok és emberek egészséges növekedésének és teljesítőképességének is záloga. Emellett kimutatták, hogy a folyamatban döntő szerepet játszanak a magas energiafokú vas-ionok. Ezt a korábban csak növényekben felfedezett vas-komplexet sikerült rekonstruálni, így ez központi részét képezi a Japánban kifejlesztett, természet mintájára megalkotott Pí®-víz gyártásnak. A Pí®-víz kezeléssel elért eredmények bámulatosak, sokoldalúan hasznosíthatók. Növények és állatok minőségének és növekedési kapacitásának fokozását idézi elő, az emberek esetében pedig az egészségi állapot javulását és számos technikai folyamat optimalizálását eredményezi. Shinji Makino könyvében részletes lista dokumentálja a pozitív hatását.

A Pí®-víz hatásának korábbi magyarázatai

 

A Pí®-víz kutatásának egyik tudományos csúcspontját az 1991. augusztusában, az USA-ban, Bostonban megtartott, 26. energiaátalakulásról szóló konferencia jelentette, melynek alkalmával 30 hozzájárulással megállapítást nyert a Pí®-víz korábban megfigyelt, ám magyarázat nélküli energianövekedése. Ezt az éves konferencia hét híres akadémiai társaság támogatásával kerülhetett megrendezésre. Valamennyi tudós és kutató híján volt a megfigyelt és mért eredményekre vonatkozó magyarázattal, és a vízben megfigyelt energiafokozódást ismeretlen kozmikus energiaforrásként jelölték meg.

Ez a kozmikus energiaforrás szabályozza a Pí®-effekt szempontjából fontos vas-ion komplex atomjait és elektronjait. Ez a hozzájáruló, kozmikus szabályozó energia a vízbe kerülve eddig ismeretlen módon váltja ki a Pí®-hatást. Egy igen pontos fizikai analízis révén (Mosbau-spektroszkópia) bizonyítást nyert, hogy a Pí®-hatásért felelős vas-ion komplexek valójában energetikailag nagy töltéssel rendelkeznek. A Pí®-víz által tapasztalt pozitív hatások kiterjednek a növényi növekedésre, a hús és más élelmiszerek rothadási és bomlási folyamatának megakadályozására, amelyek kapcsán megállapították, hogy a melegkisugárzás (extrém rövidhullámú infravörös sugárzás) is hasonló hatást eredményezhet. Így a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a Pí®-hatás a vas-ion komplexek általi meleghullám kisugárzás által jönnek létre. E feltételezést igazolni kívánó kutatások során a tudósok azonban egy újabb megmagyarázhatatlan jelenségre bukkantak.

Vízszakértőnk Jancsik Péter nyilatkozik:

Az ivóvízben mindig megtalálható konyhasó (nátriumklorid) esetében az ismert és minden szubsztancia tekintetében egyenletes energiakisugárzás (extrém rövidhullámú, infravörös sugárzás) lényegesen alacsonyabb sugárzást érzékeltek. Arra a következtetésre jutottak – más rendelkezésre álló elképzelés hiányában – hogy a mért energiakülönbség egy nem mérhető, ún. „Aura-energiából” származik.

Hogy ezt az energiát vizsgálni lehessen, egy energiamérésre korábban nem alkalmazott technikát használtak (Kirilien-fotográfia), melynek során esztétikai sugárzási képeket készítettek. Ezek a fotók a Pí®-víz aura-energia kisugárzás bizonyítékaiként szolgáltak, habár továbbra sem jelentettek azok eredetére vonatkozó magyarázatot, sem konkrét elképzelést a Pí®-víz hatását, természetes vagy mesterséges előállítását illetően.

A kutatásban résztvevő tudósok reményei szerint a Pí®-víz a 21. évszázad vizévé válhat, amely a jövőt illetően életünkben jelentős változást eredményezhet. Ez azonban – a Pí®-víz valós és rendkívül pozitív potenciáljának ellenére – csak néhány ember számára valósult meg, nevezetesen azoknak, akik japán Pí®-vizet és a Németországban továbbfejlesztett (Maunawai®-víz) formáját ismerik és használják.

Annak hátterében, hogy a kutatásban résztvevő tudósok reményei és jóslatainak megvalósulása még várat magára, az állhatott, hogy a Pí®-víz szabadalmaztatott volt, így az alapkutatásokat visszavonták.

A háttérben számos dolog állhat: ezidáig nem született a megfigyelt és dokumentált hatásra vonatkozó magyarázat, a központi, tudományos élet pedig még – több okból – nincs abban a helyzetben, hogy az életre és annak fontos komponensére, a vízre vonatkozóan új, korábban nem ismert nézőpontokat elterjedését tegye lehetővé.

Mivel a Pí®-vízre vonatkozó szabadalom időszaka lejárt, és 1986 óta egy igen vonzó és minden szempontból nyomon követhető és leellenőrizhető elmélet áll rendelkezésre, a Pí®-víz új eséllyel léphet az ismertté válás útjára. A rendelkezésre álló elmélet nem csupán ezt teszi lehetővé, de az életről alkotott elképzeléseinket (a virágképződés tekintetében) is forradalmasította (az egyik nap rügy, a másikon virág). Az alapkutatáshoz kapcsolódó leggyakrabban feltett kérdések az ősszubsztancia körébe tartoznak, amely elméletet a kelet-berlini biológus, Dr. rer.nat. Peter Augustin alkotott meg 1986-ban. Abban a szerencsés helyzetben lehettem, hogy találkozhattam Peter Augustinnal, akivel 1996 és 2014 között együtt is dolgoztam.

Az ősszubsztancia elméletének előfutárai

Az emberiség történetében valamennyi kultúrában meghatároztak és leírtak egy szubsztancia, amit pl. éternek neveztek, úgy gondolva, hogy minden ebből a szubsztanciából eredeztethető, amely mindent összeköt, és amelyből az élet is keletkezett. A kínai kultúrában e szubsztancia igen részletes leírásaival találkozhatunk, amelyet chi-nek neveztek el. A Pí®-vizet kutató és felfedező japán tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a Pí®-víz hatásának leírásával tulajdonképpen megtalálták a kínai kulúra chí-jét.

A francia tudós, Felix Dujardin 1834-ben igen részletesen leírta ezt a biológiai tekintetben ható és keletkező szubsztanciát. A sejtek élő szubsztanciából álló részét „Sarkode”-nek nevezte el. Dujardin tudományos szempontból igen körültekintően dolgozott, megnevezett kutatókat 1744-ből, 1759-ből, 1807-ből és 1811-ből, akik saját kísérleteihez hasonló megfigyeléseket tettek.

1846-ban Hugo von Mohl számos kutatást és kísérletet folytatott le a témakörhöz kapcsolódóan, valamint bevezette a protoplazma fogalmát e szubsztancia megnevezésére. Nagy valószínűséggel Mohl nem tudott arról, hogy Jan Evangelista Purkinje ezt a fogalmat korábban, 1839-ban már használta az élő szubsztancia, az élő sejtek alapszubsztanciájának megjelölésére. Purkinje felfedezte a növényi és állati szövetek élő anyaga közötti alapvető hasonlóságot.

Ferdinand Cohn – aki továbbvitte Purkinje munkásságát – 1847-ben kijelentette, hogy a vízben található nem oldódó, élő és összehúzódásra képes szubsztancia, melyet Dujardin az állatokban talált egy és ugyanaz a Hugo von Mohl által növények kapcsán tanulmányozott és leírt szubsztanciával. Majd később, 1852-ben Robert Remak azzal a javaslattal állt elő, hogy az állatokban és növényekben felfedezett élő szubsztanciát közös néven protoplazmának nevezzék el. Robert Remak jelentős és sokoldalú kutató, akinek munkáját és tudását ma is a sejtekre vonatkozó tudás fontos kiindulópontjának tekintenek. Remak ismerte fel, hogy a korábbi vélekedéssel ellentétben a sejtek nem újonnan képződnek, és a sejtosztódásra képes sejtek esetében mindig a sejtmagból indul ki az osztódás.

Ehhez Remak bővítette és elmélyítette tanulmányait a sejteket körülvevő szövetek és szubsztanciákhoz kapcsolódó korábbi megfigyelései tekintetében. Ezek a szövetek jelentik annak előfeltételét, hogy olyan komplex életformák létrejöhessenek, mint az állatok vagy az emberek. Csak e szövetek létrejötte után vándorolnak tovább a törzssejtek, melyek később az általunk is ismert sejtekké válnak. Remak csírahám elmélete az élet kialakulásáról máig alapját képezi az embriológia és fejlődésbiológia tudományának – anélkül, hogy e jelentős tudásból eredő végkövetkeztetéseket felhasználnák az orvostudományban.

Ennek oka, hogy Rudolf Virchow, aki a betegségek okairól egységhipotízist állított fel, és munkásságában Remak sejtekről alkotott fontos és döntő nézeteit vagy félreértelmezte, vagy nem ismerte. Remak úgy vélte, hogy a betegségek kialakulásábana szöveteknek nagy jelentőségük van, ez a nézet azonban Virchow munkássága révén háttérbe szorult. A szövettannal kapcsolatos megállapításai és következtetései azonban nem csupán a betegségekhez kapcsolódó ismereteink szempontjából fontosak, hanem az „élő folyadékok” fontosságának és szerepének megértésében is fontos szerepet játszik, amelynek kapcsán a víz rendkívüli szerepe is előtérbe kerül.

Remak és mások a rügylevél-elmélet révén az emberi és állati sejtekben kimutatták, hogy:

  1. a szövet – a mátrix -, amelyben a szervekben élő sejtek léteznek élők, működésük önszerveződő.

  2. Beavatkozások és színezékek nélkül – vagyis manipuláció nélkül a sejtek és szövetek, valamint a sejtek egymás közötti határai gyakran elmosódnak.

  3. Egy sejt szubsztanciája (élő folyadéka) gyakran nem különböztethető meg a sejtet körülvevő szövet szubsztanciájától.

  4. A szövetekben és a folyadékban kialakuló blokkok, hiány és mérgezés esetén elkerülhetetlenül betegségek alakulnak ki, korai öregedéshez és halálhoz vezethetnek.

  5. Ez a szövetképződés, így a szervek és organizmusok egészének mechanizmusára gyakorolt befolyások végeredményként betegségek kialakulását eredményezhetik.

Ebből következik tehát, hogy a sejteket és szöveteket építő folyadékok minden esetben döntő jelentőséggel bírnak a biológiai élet létrejöttében. Ez a folyadék vízben nem oldódó, mozgásra, és az izmokhoz hasonló összehúzódásra is képes.

A sejtek mérete képes hirtelen megnövekedni, ekkor folyékony vizet tartalmaznak, melynek kiválasztására is képesek. Virchow révén a sejtek felépítéséről alkotott téves elképzelések népszerűvé válásával, valamint azzal, hogy „a sejt minden élő jelenség elemi formája”, ezidáig nem valósulhatott meg, hogy az élet, egészség, betegségek, gyógyulás és a korai öregedés kérdéskörét a víz jelentőségének szempontjából is meg lehessen közelíteni.

Téves elképzelések: a sejtekben található víz

Rudolf Virchow egész életén át visszaszorította a szövettannal kapcsolatos ismereteket, éppúgy mint a sejtek kapcsán született bizonyos elméleteket, melyek egy része ismeretlen volt számára. A szövettannal és a szövetekben valamint a sejtekben található folyadékkal kapcsolatos tudását háttérbe kellett szorítania saját elméletével szemben, amely szerint a betegségek forrása a sejtek rendellenes működésében rejlik.

Virchow korában a betegségek valamint a szövetek és azok folyadéktartalmának összefüggései egyértelműek voltak, és egységes kiindulópontot képeztek számos betegség leírásában. Egységhipotízise azonban – melynek a sejtkórtan nevet adta – azon az elgondoláson alapszik, miszerint a betegségek létrejöttében ún. betegségmérgek (latinul „virus”) játszanak szerepet, melyek a sejtekben jönnek létre.

Virchownak ugyancsak hallgatnia kellett afelől, hogy a sejtek aktív és élő részei vízben nem oldódnak, hogy ezzel vírus-betegség hipotézise elképzelhető és hihető lehessen. Számos ismert méreg, melyek már a halálos dózis alatt is tünetek egész sorozatát idézhetik elő, vízben oldódó. Virchownak tehát az akkor ismert ténynek is ellen kellett mondania, miszerint a sejt belső részének nincs saját határát képező membránja, amely különválna a sejt további részeitől.

100 évvel később – ahogyan azt később részletesen is kifejtjük – elsőként Gilbert Ling bizonyította, hogy a sejtek valójában nem egy membrán által körülhatárolt építőelemek.

Virchow épp az ellenkezőjét állította, méghozzá azt, hogy a sejtekben egy membrán van, amely a sejtek tartalmát elválasztja a külvilágtól. Sejt-méreg hipotézisével és a sejtekről alkotott téves elképzeléseivel, népszerűségére alapozva a hagyományos orvostudomány alapítójaként lefektette annak a ma is élő teóriának az alapját, miszerint a sejtek belseje vízből áll.

Ez a félreértés sorozat vezethetett Paul Ehrich receptor-hipotézisének megalkotásához, amely alapokon a kemoterápia is kifejlesztésre került. A Virchow által népszerűsített membrán-elmélet vezetett ahhoz a ma is élő elképzeléshez, miszerint testünk döntő és szabályozó tulajdonságai a sejtmembránon alapszanak, amely a valóságban nem is létezik. Ezen tévhitek alapján születtek a fertőzés- és immun-hipotéziseknek. amelyek mintegy segédhipotézisként jöttek létre a sejtkórtan alapján, hogy Virchow sejttenát és a betegségekről alkotott nézeteit alátámassza.

Sem akkoriban, sem napjainkban nem fedeztek fel olyan betegségmérget, melyet sejtjeink, szöveteink, élőlények vagy emberek termeltek volna. Ugyanakkor a virológia tudománya 1951 és 52 között habár felismerte a tévedést, mégis kiállt a vélekedések mellett. Tanulmányok és átfogó kutatások bizonyítják, hogy valamennyi vírus és alkotóelem, amely a vírusok alkotóelemeként vagy tulajdonságaként félreértelmezések áldozatául estek, a valóságban sejtek és szövetek tipikus alkotóelemei.

A vélekedés következtében, amely szerint a vírus és a virális ágens nem betegségméreg, hanem egy veszélyes örökítőanyag, 1953-tól kezdődően egészen új korszak kezdődött a virológia tudományában. Ez az új és egyre nagyobb teret hódító virológia azokból a fiatalemberekből verbuválódott össze, akik az 1953-as média által népszerűsített, DNS mint örökítőanyaghoz kapcsolódó témakör lelkes követői voltak. Ezeknek a fiatal kutatóknak fogalmuk sem volt arról, hogy az virológia korábbi eredményeinek az újak teljesen ellentmondanak.

A Virchow által kialakított sejtekkel kapcsolatos korlátozott gondolkodásmód a fiatal kutatók által új életre kelt. A Virchow-féle elgondolás sikeresen visszaszorította azt az ismeretet, miszerint a betegség és gyógyulás szempontjából óriási jelentősége van a szöveteknek. Ennek következménye, hogy az orvostudomány siker- és ismeret nélküli zsákutcába jutott, amely ezáltal az emberiség minden egyede számára valós veszélyt jelent.

A háttérben mindemellett további tényezők is állnak, melyek együttesen eredményezték, hogy a víz és a sejtekben valamint a szövetekben megtalálható élő folyadék jelentősége ne kerüljön a figyelem középpontjába.

A felvázolt folyamatból egyértelműen látszik, hogy Virchow az, aki a betegségmérgek sikertelen kutatásáért felelős, ezáltal téves elképzelés elterjedését tette lehetővé, miszerint veszélyes, „virális” örökítőanyagok később betegséggének a felelősök a betegségek kialakulásáért.

Gyakori kérdések és válaszok az energetizált, szűrt vízről:

Virchow két kijelentése, miszerint:

  1. Sejtek csak sejtekből származhatnak, habár az agy bizonyos szövetei valamint a szívizomzat nem celluláris felépítésű.

  2. A sejtek az élet döntő szervező egységei, és a bennük megtalálható sejtmag kapcsán a megfigyelt jelenségek révén ráhúzták az öröklődés jelenségének értelmezését.

Az elgondolás szerint a sejtmagban található nukleinsav, a DNS egy stabil, nem változó szubsztancia, amely tartalmazza a sejtek felépítési és funkcionális terveit, amelyek így az öröklődés jelenségét hivatottak magyarázni. Ennek az elgondolásnak számos alapkutatási eredmény ellentmondott.

Az epigenetika segédhipotézise szerint az élet építő- és funkcióterve egy ismeretlen komponensekkel teli dinamikus cserejáték, amely a DNS, RNS, a sejtmag és a víz elsődleges és valós szerepét aláássa.

Végül a diffúzió, dialízis és ozmózis felfedezése és kutatási eredményei nyomán napvilágot látott az élő sejtrész és a víz fő funkciója közötti összefüggés felismerése. Ezek az ismeretek és következtetések a megfigyelt sejtek megduzzadásának jelenségéből származtak. A kutatási munkák során megállapítást nyert, hogy a víz és a benne feloldódott anyagok mozognak, sűrűsödnek vagy hígulnak, keverednek vagy szétválnak, amennyiben a vizet zselatin, bármilyen zselés anyag, bizonyos membrán vagy porózus szűrőanyag határolja. A megfigyelések során először a a zselé és a membrán pórusainak meghatározása történt meg, aszerint, hogy milyen méretű anyagok áteresztését tették lehetővé. Az ozmózis magyarázatául akkoriban az oldott anyag mérete szolgált, amely elképzelést megcáfolták az ozmózis membrán-pórusok méretének meghatározását célzó kutatások. A pórusok túl nagynak bizonyultak, hogy az ozmózissal a vízben oldott anyagok méretét meg lehessen határozni.

Igen elterjedtté vált azonban az a téves elképzelés, miszerint a sejtek, azok tartalma és funkciói, reakciói és viselkedése az ozmózis és a diffúzió folyamatai révén megmagyarázható lenne.

A komoly befolyással rendelkező virchowi elképzelés szerint – aki elméletét a tudományosságot egyértelműen nélkülöző Theodor Schwannra alapozta – a sejtet egy membránnak kell határolnia. Ezért téves az a napjainkban is uralkodó nézet, miszerint a sejtek funkciói a víz tulajdonságai révén meghatározhatóak és megmagyarázhatóak lennének.

Korábban megállapítást nyert, hogy a sejtek belsejében igen magas a kálium koncentrációja, a külső részeiben viszont alacsonyabb, és ez az arány a nátrium tekintetében ennek éppen az ellenkezője. Mivel ezek a jelenségek az ozmózissal nem magyarázhatók, megalkottak egy segédhipotézist, amely a membránokban jelenlévő speciális pumpákat feltételezett. Ezek a pumpák csak meghatározott ionokat ismernek fel és továbbítanak, ezáltal a vízből álló sejtek összetételét és funkcióit is lehetővé teszik. Habár az elektronmikroszkóp révén már régóta elegendő és magas felbontású vizsgálatra nyílik lehetőség, ezidáig még soha senki nem látta ezeket a pumpákat. E tény ellenére azonban továbbra is tartja magát ez a vélekedés.

A kálium-natron pumpa-hipotézis és más anyagokra vonatkozó pumpa-elméletek első cáfolója Gilbert N. Ling volt.

1952-ben felismerte, hogy a sejtek belsejében található anyag egészen más tulajdonságokkal bír, mint a víz. Gilbert Ling – akit a „Tigris hátán” című dokumentumfilmből is ismerhetünk – felvázolta a sejt-víz hipotézis 19. és 20. század elején fent felvázolt téves elképzeléseinek történeti vonulatát. A sejtek tartalmára vonatkozó leírásai és kísérletekkel igazolt tulajdonságainak bemutatása a mai napig a legalaposabban kidolgozott munkának számít a témakörben. Amit azonban sem Ling, sem iskolájának követői nem sejthettek és tudhattak, az az, hogy a sejteken belül egy víztől egészen különböző anyag is megtalálható. Ez az anyag a vízből és minden olyan anyag keverékéből áll össze, amelyekkel érintkezik – mintha a víz bőrfelülete lenne. Ez a töltéssel rendelkező, igen sűrű anyag akkor is létrejöhet, ha a vízben belső áramlási folyamatok következtében belső felületek jönnek létre.

Viktor Schauberger is sok figyelmet szentelt a mozgó víz jelenségének és tulajdonságainak megfigyelésére, leírásai szintén hozzájárultak ahhoz, hogy megértsük a szóban forgó anyag tulajdonságait, amelyre a mai fizika tudománya nem szolgál magyarázattal. Az emberiség számára 1962 és 1973 között biztosított volt a lehetőség, hogy a víz döntő fontosságú tulajdonságait megismerhesse. Egy orosz kutató megállapította, hogy a víz szűk kapillárisokban viszkózus anyaggá alakul. Ez a folyadék érthetetlenül magas sűrűséggel rendelkezik, melynek értéke 1,4 kg/liter. A szokványos víz ezzel szemben 4 fokon 1 kg/liter sűrűségű. A megfigyelt anyag fagyásra vonatkozó tulajdonságai és forráspontja is különbözik a szokványos vízéhez képest. A kutatási eredményeket nemzetközi szinten megismételték, melynek eredményeit a neves Nature szaklap 1969-es számában közölték. A víz megváltozott formáját „polivíz” névvel illették.

Mindez számos tudomány képviselőinek osztatlan lelkesedését vívta ki. Ugyanakkor az USA-ban komoly hisztériához vezetett a félelem, hogy az oroszok a víz megváltoztatásával potenciális eszközhöz jutottak esetleges globális uralom vagy pusztítás megalapozásához. Ennek alátámasztására a kutatási eredményeket hamis és ostoba ugyanakkor hatásos kijelentésekkel fűszerezték a tömegmédiát felhasználva. Azonban mindez a kutatások pénzügyi támogatásának megvonásához – ezáltal a kutatások leállításához – vezetett. Így akadályozták meg tehát, hogy a víz központi tulajdonságaira vonatkozó fontos információk már korábban napvilágot lássanak.

A víz központi tulajdonságának felfedezése

A biológusként munkálkodó Dr. Peter Augustin az üvegházban termesztett növények növekedésének optimalizálásával foglalkozott, amikor 1986-ban felfedezte, hogy a víz minden felületen egy olyan anyagot képez, amely a szokványos víztől eltérő tulajdonságokkal rendelkezik.

Ez az anyag zsírban oldódó, képes a víz kiválasztására, sűrűsége pedig 1,4 kg/liter. Döntő jelentőséggel bír tehát, hogy ez az anyag egészen eltér a víztől. Egy önálló anyag, amelyből a biológiai élet valamennyi tulajdonságával és képességeivel eredeztethető. Ebből az anyagból áll valamennyi élőlény, sejtjeik és élő szöveteik. Ebből az anyagból származik minden elem és feloszlásuk után is ezzé válnak.

Peter Augustin először „sűrű víz”-nek nevezte ezt az anyagot. Ez a megnevezés azonban ahhoz vezetett, hogy könnyen összetéveszthetővé tette a hagyományos vízzel, így Augustin „az élet ősszubsztanciája” elnevezést kezdte el használni. Ez az ősanyag a vízből kivonva vizsgálatok kiindulópontja lehet. Élő mivoltára közvetlen és könnyen mérhető tulajdonságai révén lehetett következtetni: összehúzódásra képes, képes az önálló mozgásra, növekedésre, rezgés formájában energia és információ széles frekvenciaspektrumának felvételére, tárolására, feldolgozására és leadására.

Valamennyi korábbi kutatás abból az alapfeltevésből indult ki, hogy a víz csak fokozott nyomás és hideg hatására képes a víz egy másik formájává átalakulni, amely egészen más tulajdonságokkal rendelkezik, mint az eredeti, kiindulási anyag. 2004-ben a stuttgarti Max-Planck Fémkutató Intézet képviselője kutatócsoportjuk megfigyelései alapján azt a meglepő kijelentést tette, hogy a jég szilícium-dioxiddal határolt felülete 0 helyett már -17 fokon olvadásnak indul, és a vízhez képest 20%-kal nagyobb sűrűséggel rendelkezik.

„Tömör víz – mégsem jég” elnevezéssel 2012-ben nyilvánosságra hozták az innsbrucki munkacsoport eredményeit a Fizikai Kémia Intézetében, melynek vezetői Prof. Erwin Mexer (+2011) és Thomas Lorting voltak. A kutatók megállapították, hogy nagy nyomás és hideg alatt a „víz” 25%-kal sűrűbbé válik, és zsírban oldódó tulajdonsággal bír. 2013-ban felfedezték, hogy a víz 130.000 bar nyomás alatt egy egészen más, 1,4 kg/liter sűrűségű anyaggá változik, amely erős töltéssel rendelkezik és energia leadására képes. A PI®-víz japán felfedezői megfigyelték, hogy a víz esetében egy vékony filmréteg (0,001 mm vastagságú) még -100 fokban sem fagy meg. Valamennyi kutató tehát a Peter Augustin által „az élet ősszubsztanciájának” nevezett anyag megismerését tűzte ki célul.

Azonban valamennyi kutató figyelmen kívül hagyta a mai napig annak jelentőségét, hogy a határrétegeket vagy magasnyomású kísérletek és extrém hideg körülmények között megfigyelt víz változat valójában valamennyi vízzel érintkező felületen létrejön. Energiában minél gazdagabb, és minél kevesebb szennyeződést és energiafelhasználó információt tartalmaz a víz, minél több felületképző információt és anyagot tartalmaz, annál könnyebben képződik belső vagy külső felület.

Ezek az eredmények a Pí®-víz kutatásának fontos állomásai, hiszen magyarázatául szolgálnak a Pí®-víz energiaátadás nélküli, éltető és más rendkívüli tulajdonságaira. Az ősszubsztancia létezésére irányuló legegyszerűbb bizonyítási folyamat a sűrűségmérés. Valamennyi sejt és élő szövet sűrűsége kb. 1,4 kg/liter. Minden úszó és búvár tudja, hogy minél több levegőt lélegzünk ki a tüdőnkből, annál könnyebben jutunk le a medence aljára. Az ősszubsztancia nagy sűrűsége nem magyarázható azzal, hogy a folyékony vízben sok az oldott anyag. Ennyi oldott anyag a sejtek és szövetek „vizében” soha nem lehet. Az ősszubsztancia többszörösen desztillált vízből vagy egészen kevés oldott anyagot tartalmazó vízből is létrejöhet – még ha nem is olyan hatékony eljárással, mint forrásvíz vagy Pí®-víz felhasználásával.

Az ősszubsztancia tulajdonságai

Az ősszubsztancia tulajdonságai magyarázatot adnak a Pí®-víz tulajdonságait illetően, illetve víz 60, tudományosan ezidáig nem leírt tulajdonságára, anomáliájára vonatkozóan. Csupán annak a ténynek figyelembevételével megkapjuk a válaszainkat a víz anomáliára vonatkozóan, hogy a folyékony víz energiatartalma szerinti vastagságú ősszubsztancia réteggel rendelkezik. A víz tekintetében azonban az összes (szám szerint 60) anomália nagy fontosságú, hiszen azok a talajvíz és energia gyűjtés, tárolás és az élet létrejöttével kapcsolatosak. Szinte valamennyi folyadék csak egy, néhány pedig akár két anyag oldására képes. Az ősszubsztancia révén a vízben más anyagokhoz képest extrém magas „specifikus meleg” mérhető, amely tulajdonság az anyag különleges energiafelvevő és tároló tulajdonságával áll összefüggésben.

A víz felületi feszültsége azzal magyarázható, hogy az ősszubsztancia nem csupán meleg leadására képes, hanem a víz leadásakor energia kifejtésére is képes mozgása során. Az ősszubsztancián belül így keletkező vonzóerő következményeként áll egybe egy vízcsepp. Megmagyarázzák ugyanakkor a kísérletek során megfigyelt és mérési eredményekkel bizonyított kapilláris effektust is. Az ősszubsztancia tulajdonságai magyarázatot adnak arra vonatkozóan is, hogy a „víz” hogyan képes a legmagasabb fák csúcsáig is feljutni. Minél inkább víztaszító vagyis minél zsíroldékonyabbak a kapillárisfalak, annál magasabbra jut el a víz, vagyis annál magasabbra, minél nagyobb részben áll zsíroldékony ősszubsztanciából. Ugyanakkor ennek a kapilláris-effektusnak döntő szerepe van a kb. 30 cm vastagságú humuszréteg tekintetében is, amelyen élünk. Kapilláris-hatás nélkül a víz nem lenne képes átalakulni, hogy a földből hasznosítható legyen.

A tudomány ezidáig a sötétben tapogatózott abban a tekintetben, miként lehetséges az, hogy mélyen a tengerben, a teljes sötétség birodalmában, vagy legalább évezredek, de akár évmilliók óta jégbe zárt tengerekben számos életforma megtalálható, amelyek anyagcserére képesek. Az ősszubsztanciával kapcsolatos tudás azonban magyarázattal szolgál e megfigyeléseket illetően. Ha az ősszubsztancia az energiaátadás során ismét vízzé változik, a hidrogénatomok felhasználásával oxigénatomok válnak szabaddá az építkezéshez. Az oxigén többek között ahhoz is hozzájárul, hogy gyorsítja az anyagcserét.

Mivel az ősszubsztancia vízzé alakulásának folyamata kb. 50%-os térfogatnövekedéssel jár együtt, ez a tulajdonság magyarázhatja azokat a tényeket, miszerint a magok és növények „forrásnál” és növekedésnél mért nyomása 400 bar-ig fokozódik, így útburkolatokon és betonon is képesek áttörni. A legkisebb vízfilmrétegek ezért félelmetes „szakítóvízként” óriási károkat okozhatnak. A tömítések idővel szivárogni kezdenek, és az extrém magas vezetőképesség következtében a korrózió minden változatát eredményezi. A 2016-os év fizikai Nobel-díjazottja a 70-es években bebizonyította, hogy a megfigyelt fázisátalakulási modellek rosszak.

Évtizedek kellettek ahhoz, míg megfigyeléseit és ismereteit a tudományos élet elfogadta, melyek fő alapvetése szerint az elektromos vezetőképesség ugrásszerűen megváltozik, ha a benne keletkező ősszubsztancia egy csökkenő mágneses mezőnek van kitéve. Egy csökkenő mágneses mező csökkenő energiasűrűséget jelent, amelyet az ősszubsztancia energiájának leadásával, vagyis egy fázisváltással – vízzé változással – kompenzál. E fázisváltás során ugrásszerűen megváltozik a vezetőképesség.

Az ősszubsztancia ellenállás nélkül vezeti az áramot. A víznek ehhez képest már magasabb ellenállása van (minél tisztább a víz, annál magasabb az ellenállás). Az 50%-os térfogatnövekedésével, vagyis a víz fizikailag észlelt és leírt fázisváltása magyarázatul szolgál a gyakran pillanatok alatt bekövetkező ödémaképződésre a testben és az agyban. Ezek a rettegett duzzanatok az agyban a gyógyulási szakaszból származó anyagcsere átalakulások eredményei. Halálos agyi duzzanatokat is okozhatnak, ha egy oltás kapcsán az izomzatba fecskendezett segédanyagok nem maradnak ott, hanem a véráramlatba kerülve eljutnak az idegekhez és az agyhoz.

Mint minden méreg számára, az oltóanyagok segédanyagainak is sok energiára van szükségük, hogy kompenzálni tudják a sejtekben, szövetekben, vérben és idegekben okozott károkat. Az óriási energiaszükséglet következtében sok víz szabadul fel, amely megköti, leépíti és izolálja a méreganyagokat, majd biztos lerakókban a zsírszövetben tárolódnak, ahonnan kiválasztásra kerülnek. Az ősszubsztancia tulajdonságai magyarázattal szolgálnak arra a jelenségre vonatkozóan is, hogy a tengervíz esetében miért éppen a fagyáspont körüli hőmérséklet mellett jelennek meg a leggazdagabb életformák. Az Alfred-Wegener Sark- és Tengerkutató Intézet dolgozói ezt a megmagyarázhatatlan tényt így írták le: „A jégtáblák alatt tombol az élet” – anélkül, hogy erre magyarázattal szolgálhatnánk. A jég megkeményedett, nagy térfogatú ősszubsztancia, amely más ősszubsztanciával kontaktusba lépve közvetlenül és megelőző fázisváltás nélkül azonnal hasznosítható. Ez élteti a jég alatti világot.

Léteznek baktériumok, amelyeket a föld legmélyebb pontjain, vagy akár jégbe zárva fedeztek fel, és látszólag energia- és tápanyagellátás nélkül élnek. Az ősszubsztancia tulajdonságai ebben a tekintetben is magyarázatul szolgálnak. Az ősszubsztanciában tárolt energia leadásával hozzájárul olyan anyagok termeléséhez, amelyek az élethez szükségesek. Az említett baktériumok esetében ez az anyag kizárólag a hidrogénperoxid (H2O2). Képzeljék el, hogy a hidrogénperoxid tulajdonságai és sűrűsége rendkívül hasonló az ősszubsztancia tulajdonságaihoz! Az amőbák is ősszubsztanciából állnak. Ez egészen egyértelmű és mérésekkel igazolható.

Az ősszubsztancia zsírban oldódó tulajdonsága magyarázatot kínál arra vonatkozóan, hogy a tüdő valamint a rovarok tracheájának sejtjei és szövetei miért képes csak zsír-anyagcserére, de szénhidrát- valamint fehérje – anyagcserére pedig egyáltalán nem. Hogy a levegőben jelenlévő ősszubsztanciából álló hólyagocskák felvételére alkalmas legyen, a tüdőnek zsírosnak kell lennie, hogy így energiához és építőanyagokhoz juthasson. Az indiai „prána” elnevezés az életenergiák felvételére vonatkozóan szintén az ősszubsztancia fontosságára utal. A levegőben az ősszubsztanciából feloldott buborékok, hólyagocskák lehűlés során leadják energiájukat, ezáltal egyre vizesebbekké válnak, melynek ködképződés a következménye, a további energialeadás pedig esőcseppek képződését idézi elő. Ez a fejtegetés is arra utal, hogy az időjárás maga is az élet egy formája, amely egészen tiszta kozmikus dimenziókkal rendelkezik. A háttérsugárzást vizsgáló kutatási eredmények bizonyítják, hogy az ősszubsztancia az egész világegyetemben megtalálható. Számos kutató mutatott fel döntő részleteket erre vonatkozóan. Ám anélkül folyik erről tudományos diszkurzus, hogy közvetlen életre utaló kapcsolatot találtak volna.

Habár rajtunk kívül és belül is szinte mindenhol jelen van a víz, atmoszféránkban az ősszubsztancia átlátszósága (mint az elektromágneses sugárzás hordozója), de mindenekelőtt a vízről és a sejtek tulajdonságairól alkotott téves elképzelések miatt nem övezte kellő figyelem, és az elméletekbe sem épült be a jelentőségének megfelelően.

Már nem is meglepő

E tudás birtokában már nem is olyan hihetetlen az a megállapítás, miszerint a DNS és az RNS elsődleges feladata, hogy ősszubsztanciát hozzon létre az életből. Ahogyan azt már jó ideje és számtalanszor bizonyították: a nukleinsavak folyékony vízből, molekulákból keletkeznek önképződéssel. Feladatuk pedig az, hogy a vízből energiával telített ősszubsztanciát hozzanak létre. Hosszúságuk, összetételül növekedésével és tömörülésével lüktető, folyamatos energia átadásra képes DNS-fehérje komplexek formájában (kromoszómák) az életet egyre termelékenyebb formájába manifesztálják. Mivel a DNS folyamatosan változik, és csupán a legfontosabb fehérjéket és enzimeket tartalmazza, melyekben nincs örökítő anyag, ezért azt a következtetést kell levonnunk, hogy az organizmusok és élőlények számára mindenkor egy saját tudatosság szolgál alapul ahhoz, hogy a folyamat létrejöhessen. Az is lehetséges azonban, hogy az ősszubsztancia tulajdonságai omnipotens mivoltára utalnak, amely szerint először az organizmusok alakulnak ki belőle, majd a tudat. A víz által tárolt információk lehetőségéhez kapcsolódó elgondolás a japán Masaru Emoto és Prof. Bernd Kroplin által vált népszerűvé. Az ősszubsztanciáról alkotott tudás révén ezek a jelenségek érthetővé váltak.

A levegő mindig rengeteg apró buborékot tartalmaz, melyek külső pereme ősszubsztanciából áll. Ezek a levegőben található buborékok (hólyagocskák) kölcsönhatásba lépnek a víz felületi részével, amellyel összeolvadnak, hiszen ugyanabból az anyagból állnak. A levegőben található ősszubsztancia rezgésállapota átadódik a víz felületére, amely így is marad hosszú időn keresztül – akár hónapokon át. Ha gyorsan megfagy ez a víz (Emoto – módszer), ez az információ láthatóvá válik – többé-kevésbé szabályos kristályalakzatok formájában. A fáziskontraszt-mikroszkóp (a stuttgarti Ruth Kübler által kifejlesztett és Prof. Kroplin által használt módszer) által színezék nélkül láthatóvá válik a rezgési minták közötti különbségek a sűrűséget illetően. E módszer nyomán változatos, komplex és kifejező képek keletkeznek. Az ősszubsztanciáról alkotott tudás alapján az erre vonatkozó magyarázat egyértelmű: a harmonikus rezgések, amelyek matematikailag is ábrázolódó törvényeket követnek, több energiát tárolnak magukban.

Egy jól hangolt húros hangszer tovább rezeg, mint egy rosszul hangolt. Az ősszubsztancia tekintetében egyértelmű, hogy hasonló törvények érvényesek. A harmonikus rezgések az ősszubsztanciával együtt a víz felületén keresztül az alatta lévő vízbe jutva több energia cseréje válik lehetővé, mint a diszharmonikus, disszonáns rezgések esetében. Hogy ezek a kutatások a tudomány szempontjából is egyértelműen reprodukálhatók legyenek, olyan ellenőrző kísérletsorozat kivitelezését javaslom a jövőben, melynek során mindig pontosan ugyanolyan mennyiségű, egyféle víz (lehetőleg Pí®-víz), valamint egységes, de különböző geometriai (alakú?) edények jelentsék a kiindulópontot. Az ilyen típusú képek megismételhetősége egyértelműen bizonyította, hogy a Pí®-víz rendkívül magas energiatartalommal rendelkezik.

A japán Pí®-víz fejlesztő és kutató munkatársak egyszerű kísérletekkel bizonyították, hogy a Pí®-víz több hónapon át tartó kapacitással rendelkezik az energiakibocsátás tekintetében. A víz felületéről alkotott fenti képalkotási módszer épp ilyen lenyűgöző és jelentősen magasabb energiatartalomról tanúskodó eredményeket adott a biológiai gazdálkodásból származó élelmiszerek vizsgálata során. Egy további, igen jelentős felismerés, amelyet biológiai típus-tannak is lehet nevezni, az nem más, mint a terluszollógia.

Azt a megállapítást tették ugyanis, hogy születésünkkor a Nap, a Föld és a Hold állásából következő gravitációs együttállás meghatározza, hogy az ember a két különböző anyagcsere típus és az abból következő tipikus tulajdonságok melyikébe tartozik majd. Siegfried Mohr kétrészes cikkében a WissenschafftsPlus mostani és következő számában ír a terluszollógiáról és annak jelentőségéről. Az elgondolást a jobb- és balkezességhez kapcsolódó ismereti rendszerhez kapcsolta, tekintettel annak alapvető nő és férfi vonatkozásaira. A terluszollógia tényei, ismeretei és következtetései is analógiaként szolgálhatnak a korábban kifejtett víz kapcsán alkotott rezgésképek létrejöttéhez, azok értelmezéséhez: születésünkig az anyai magzatvíz révén a külvilág gravitációjától el vagyunk választva, minden sejtünk és szövetünk önállóan lebeg.

Ha születésünk pillanatában a Nap és az Újhold együttese az, ami az addig semlegességben lebegő ősszubsztanciát összeköti a gravitációval, annak következménye egy a Napra irányuló, továbbító rezgésforma létrejötte. Az ide sorolható emberek valóban továbbító, aktív kilégzéssel és passzív belégzéssel rendelkeznek. Emellett alapvetően más anyagcsere tulajdonságokkal bírnak azokhoz az emberekhez képest, akik egy olyan időpontban születtek, amikor a Nap központosító gravitációs ereje egy felkelő félhold által fejti ki felvevő hatását. Ez az embertípus aktív belégzők és passzív kilégzőkből áll, és ennek megfelelően az előző típustól eltérő anyagcserével rendelkeznek.

 

A Pí®-víz tulajdonságai és előállítása

A korábbi fejtegetések segítséget jelentenek abban, hogy megérthessük a Pí®-víz szenzációs tulajdonságait és előállításának folyamatát. A Pí®-víz előállításának előfeltétele bizonyos vasvegyületek rendelkezésre állása, amelyek különböző töltéssel rendelkező vas-ionok vegyületei. Ez a keverék kétszeresen pozitív vas-ionokból (Fe2+) és háromszorosan pozitív töltésű vas-ionokból (Fe3+) állnak. Ha csak annyit tudunk, hogy az Fe2+ vízben oldódik, az Fe3+ viszont vízben nem oldódik, vagyis zsírban oldódó, már rá is bukkanhatunk a Pí®-vízben rejlő titok nyomára. Az Fe2+/Fe3+ – komplex folyamatosan a kétszeres és háromszoros töltés között lebeg. Ezáltal a vízben oldékony tulajdonság is folyamatosan változik, a víz ősszubsztanciává változását eredményezve.

Az egyensúlyra törekvés az ősszubsztancia keletkezésének oldalán áll, ugyanis az Fe2+ kevésbé stabil az Fe3+-hoz képest. A folyamatokhoz, így az ősszubsztancia létrejöttéhez szükséges energia a víz melegéből kerül felvételre. Az Fe2+/Fe3+ -komplex tehát katalizálja a víz ősszubsztanciává alakulását. A folyamathoz szükséges további energiát a Föld mágnesessége, a mesterségesen létrehozott elektromágnesesség, a gravitáció, zörej és mindenekelőtt a Nap infravörös sugárzása adja, melynek sűrűsége 1,4kg/ liter. Így tehát minden vízben létrejön egy egyensúlyi állapot a folyékony víz a sűrűbb rétegeket képező ősszubsztancia között. Az energiatartalmú víz fokozott negatív töltéssel rendelkezik, amit az ún. redoxpotenciállal mérhető, értékét millivolt (mV) mértékegységben lehet megadni.

Ha a víz megtalálta az élet szempontjából optimális formáját, pH-értéke 7,4 , vagyis lúgos lesz. Ez a pH-érték lehetővé teszi a vér optimális működését. 37 fokon ezzel a pH-értékkel a leghatékonyabb az élet ősszubsztanciájának képződése. Ha a vér pH-értéke +/- 0,2-et változik, pH 7.6-os vagy pH 7.2-es értékkel a oxigénszállító képességének 40%-át elveszíti. Ezt a tényt az Fe2+ és Fe3+ tulajdonságai is megmagyarázzák, mivel azok a vörösvértestek centrumának, a hemoglobinnak fontos építőelemei.

A vörösvértest csak 7.4-es pH-érték mellett tudja hatékonyan felvenni a vízben nem oldódó Fe3+t porfirin-gyűrűjébe. Ennek felvétele azonban az oxigén megkötésének egyik előfeltétele. Az oxigén újra leadódik, ha az Fe3+ ismét Fe2+-á változik, és a hemoglobin porfirin-gyűrűjét ismét elhagyja. Mindez és a Pí®-víz működéséről alkotott ismereteink világossá teszik, hogy a vörös vértesteknek milyen további szerepük van a vérben az oxigén szállításán kívül. Ősszubsztanciát hoznak létre a hemoglobinban a vas-komplexek révén.

Ha a vízben nem oldódó Fe3+ a porfirin-gyűrűbe tagozódik, a hemoglobint is vízben oldhatatlanná változtatja. Ezen túlmenően a folyamat során a hemoglobin meggörbül, és ezáltal nagyobb felület jön létre az ősszubsztancia keletkezéséhez. Az Fe2+ átalakulása az oxigén leadásával együtt az ősszubsztancia is leadódik. Ez az 50%-os térfogatnövekedés következményeként visszalökést eredményez, ezáltal a vörös vértestek önálló mozgásra képesek. Mindez arra vonatkozóan is magyarázatul szolgál, hogy a vörös vértesteknek nincs sejtmagjuk az abban található DNS-sel, mert nincs szükségük rá, hogy energiát nyerjenek belőle. Energiájukat a Pí®-vízhez hasonlóan az Fe2+/Fe3+ tulajdonságai és jelenségei kapcsán nyerik.

Összegzés

 

A fenti fejtegetések kapcsán a Pí®-víz tulajdonságai részletesen bemutatásra kerültek. Az is érthetővé vált, hogy a Pí®-víz fogyasztása miért olyan előnyös egészségünk számára az oly sokoldalú pozitív tulajdonságai révén. Számos folyamat azonnali javulását idézi elő, mint ahogyan ezt a vér témaköre kapcsán is megfigyelhettük. Biztosítja számunkra a primér energiát, és a szubsztanciát, amelyen szervezetünk további képességei és funkciói is alapszanak. A Pí®-vizet az USA-ban „strukturált víz” elnevezéssel hozták forgalomba. A Pí®-vízről elmondható, hogy a méregelenítés egyik leghatékonyabb módja, ugyanakkor annak is egyik leghatékonyabb eszköze, hogy a mérgezési folyamatokat elkerüljük.

Shoji Yamashita 1985-ben adta az energiatartalmú víznek a Pí®-víz elnevezést. Tudta ugyanis, hogy a Pí-jel (π ) a suméroknál az életenergiát jelentette. A görög betű: π a görög szó περιφέρεια kezdőbetűjeként latinul a periféria szóra utal, melynek jelentése: külső rész, peremterület. A görög és a latin nyelv irigylésre méltóan rövid fogalma tehát feltette a pontot: az életenergia a víz peremterületén keletkezik.

Kitekintés

Az ősszubsztanciához kapcsolódó tudás tehát magyarázatul szolgál a Pí®-víz tulajdonságait és előállítását illetően. A Pí®-víz aktív ősszubsztanciát állít elő. Az ősszubsztanciához kapcsolódó tudás magyarázatot ad a biológiai élet folyamataira, a materializáció alapjaira. Ez a tudás alapvető ahhoz járul hozzá, hogy az elemek keletkezését és változását jobban megérthessük. Az ősszubsztanciával kapcsolatos ismeretek kiindulási pontot jelentenek pl. a gravitáció és az elektromágnesesség jobb és érthetőbb elméleti megközelítéseihez. Teljesebb képet kapunk továbbá Peter Augustin munkássága révén a kémia és fizika bizonyos dilemmáit illetően is. A WissenschafftPlus magazin következő számaiban arról is írunk majd, hogy miért is volt igaza Arisztotelésznek abban, hogy az agy funkcióját a vér hűtőrendszereként írta le. További ismeretek is szeretnénk közölni az ősszubsztanciával kapcsolatban, valamint olyan meg nem értett jelenségekről is értekezni szeretnénk, amelyek kapcsán a biológusok, kémikusok és fizikusok a számukra ismeretlen „aktív anyag” fogalmát igazolhatjuk.

Köszönettel tartozom Maria Knochnak, hogy a Pí®-víz kutatás eredményeit Japánból elhozta számunkra, és továbbfejlesztve felhasználóbarát formát adott neki. Mindezzel lefektetette az alapkövet, hogy a világ jobban megérthesse az ősszubsztanciát, és a vörös vértestekkel kapcsolatos vonatkozásai új utat nyithassanak a terápiás felhasználhatóságában. Közös kutatásunkból származó tudásunkat folyamatosan felhasználjuk, hogy optimalizáljuk és előnyösebbé tegyük a folyamatot, melynek során a csapvízből Pí®-vizet állítunk elő.

Tetszett a cikkOszd meg ismerőseiddel is!

One thought on “Felfedezés amely éltető és pozitív hatást tulajdonít a PI®-víznek

  1. Pingback: Maunawai PI víz szűrőkancsó kicsomagolás beüzemelés - Pivíztisztító webáruház

Comments are closed.

Send this to a friend